A NATO főtitkára szerint Ukrajna sokat elért a kurszki hadműveletben
Jens Stoltenberg úgy véli, az ukránok akár nagy hatótávolságú rakétákat is bevethetnek.
Jens Stoltenberg úgy véli, az ukránok akár nagy hatótávolságú rakétákat is bevethetnek.
Jens Stoltenberg arról is beszélt, Kijev döntése, hogyan folytatja a hadjáratot.
Jens Stoltenberg szerint nem szabad önbeteljesítő jóslatokat felállítani.
Ukrajna támogatása és felkészülés Trump lehetséges elnökségére – ez volt a két legfontosabb feladat a 75 éves NATO csúcstalálkozóján. A célt sikerült elérni, a „békeharcos” Orbán Viktor pedig mindent aláírt, amit elé tettek.
Ezek között említette az Ukrajna védelméért felelős NATO-parancsnokság létrehozását.
Jens Stoltenberg főtitkár nagyobb fokú együttműködést és több védelmi beruházást szorgalmazott a tagállamok között.
Stoltenberg szerint Ukrajna jövőbeli NATO-tagságának feltétele, hogy az ország fennmaradjon.
Budapestig utazott a NATO főtitkára, hogy kamerába mondassa Orbánnal: nem fog vétózni. A washingtoni csúcsra készülő Jens Stoltenberg konszenzussal akarja NATO-szintre emelni Ukrajna támogatását, még akkor is, ha ez szöges ellentéte a Fidesz választási „ígéreteinek”.
Az orosz elnöki szóvivő hosszasan próbálta megmagyarázni, hogy miért nagyobb baj, amikor a NATO-főtitkár pusztán megemlíti a nukleáris arzenál kérdését annál, amikor az oroszok atomháborúval fenyegetik a világot.
Újraszámlálás ide, újraszavazás oda, a közgyűlés lesz a következő főpolgármester gerince. Gulyás szerint gyáva, a valóságban bölcs az Európai Bíróság (és a NATO), hogy csak a választás után megy neki Orbánnak. Közben Magyar bevihet egy újabb gyomrost a miniszterelnöknek, de a nagy veréshez máshogy kell bokszolnia. Az biztos: a szélsőjobboldali áttörés elmaradása is fáj Orbánnak, bár őt és elvbarátait még sokáig kell tűrjék a demokráciánk. Választási podcastunk utolsó előtti adása Ésik Sándorral és Nagy Iván Lászlóval.
A nyugati katonai szövetség tagállamait aggasztja a magyar kormány elköteleződése a Kreml mellett.
Az EU-n belül olyan ötlet is felmerült, hogy korlátozni kellene az orosz követségi munkatársak és hozzátartozóinak mozgását.
Közös nyilatkozatot tett a magyar miniszterelnök és a NATO főtitkára.
Orbán Viktor szeretné, ha Magyarország olyan különleges státuszt kapna, amely lehetővé teszi, hogy semmilyen formában ne vegyen részt a NATO területen kívüli misszióiban. Ezzel újabb frontot nyit a NATO-val és az EU-val mostanában nem éppen harmonikus viszonyban. Jens Stoltenberg egyenesen a kelet-európai NATO-tagok rigai csúcstalálkozójáról érkezik, ahova Sulyok Tamás államfő nem ment el.
Jens Stoltenberg szerint az önvédelem joga magában foglalja azt is, hogy a megtámadott ország az agresszor területén lévő katonai célpontok ellen intézzen támadást.
Az ukránok mostantól orosz területre irányuló csapásokra is használhatják a Nyugattól kapott fegyvereiket. Ez újabb vörös vonal átlépését jelenti, s nem tudni, még hány ilyen van, mielőtt Moszkva a veszélyes eszkaláció mellett döntene.
Jens Stoltenberg szerint egyelőre egyik tagállam sincs közvetlen veszélyben.
A NATO által megkövetelt szint fölé emelik a hadi kiadásokat az Egyesült Királyságban.
Kijevi források szerint Oroszország május végén vagy június elején több frontszakaszon is támadást indít Kelet-Ukrajnában. Moszkva igyekszik kihasználni, hogy az év vége előtt nem várható, hogy megszűnne a nyomasztó orosz tüzérségi túlerő.
Egyre több nyugati politikus tartja elképzelhetőnek, hogy valamilyen formában nagyobb létszámú külföldi katonát vezényelnek az Oroszország ellen harcoló Ukrajnába. Moszkva harcosan reagál.